Körülbelül 5000 éve egy egyiptomi sírból előkerülő ördögbotot találtak, ami akkoriban még citromfából készült és a végén egy gömb található. A sírban több helyen is találtak festményeket a falon, melyek ezzel az eszközzel játszó nőket ábrázolták. Általában a botok végén, melyet virágnak is szoktak hívni egy bojt található. Ez legtöbb esetben színes, gumiból vágott rojtok. Először az észak-amerikai indiánok díszítették fel a botok végét rojtokkal, keskeny, de hosszúra vágott bőr darabokkal. Ők nem játékra használták, hanem mágikus szertartások kelléke volt.

Az ördögbot hosszabb változatát használták már a kínaiak is az ősi táncukhoz. A kínai katonák a chi energia gyűjtéséhez szokták igénybe venni és ezzel a kis játékkal nyugtatták magukat egy-egy harc előtt. Európába a XVIII. században jutott el pálca, és azóta is egyre tágabb tereket hódít. Elég sűrűn botlunk ördögpálcás fiatalokba, akik szebbnél szebb trükkökkel kápráztatják el a kívülállókat. A játék lényege nem egy adott trükk tökéletes bemutatásán alapszik.

Fontos, hogy belemélyedjünk a játékba, a testünk harmóniába és egyensúlyba kerüljön a pálcákkal és a játék menetével. Hosszabb játék alatt a játékos felvesz egy megfelelő ritmust, aminek átélésével belefeledkezik az idő múlásába és csak a játéknak él. A játék rengeteg gyakorlást és oda figyelést igényel, de ha meg van az alapunk hozzá és képesek vagyunk elengedni magunkat, nem csak arra törekedni, hogy ne essen le a virág és minél szebb trükköket mutassunk be, akkor a játék ad nekünk egyfajta nyugodtságot, amivel ráérezhetünk a tovább lépésre.

http://www.zsongi.hu/ [1] Takács Gergely