A Tempus Közalapítvány idén immár második alkalommal díjazza az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjában kiemelkedőt alkotó oktatási intézményeket. A Nívódíj célja az, hogy elismerje a projektekben végzett kiemelkedő munkát és felhívja a figyelmet a minőség jelentőségére.
A Nívódíjra irányuló bírálatban a felsőoktatási kategóriában az intézmények Erasmus mobilitási záróbeszámolói vettek részt. A legjobb beszámolók értékelése alapján külsős szakértők tettek javaslatot a Nívódíjak odaítélésére, majd a díjazottakról a Tempus Közalapítvány [1] Kuratóriuma döntött. E folyamat végén a Kodolányi János Főiskola került ki nyertesen a Pécsi Tudományegyetem beszámolójával együtt.
A Kodolányi János Főiskola már régóta törekszik arra, hogy diákjai valódi nemzetközi környezetben végezzék tanulmányaikat. A KJF a magyar felsőoktatási intézmények közül elsőként létesített oktatási központot külföldön, Ausztriában, és emellett világszerte működő partnerségi kapcsolatokat épített ki. A KJF jelenleg 32 ország 117 partnerintézményével áll kapcsolatban, a kiterjedt intézményi kapcsolatrendszernek köszönhetően az elmúlt öt évben 378 hallgató tanult külföldön és 325 vendéghallgatót fogadott a főiskola.
„A Kodolányi János Főiskola kiemelt figyelmet fordít az Erasmus program adta lehetőségekre. A főiskola csoportos mobilitást szervezett a munkatársak számára, aminek eredményeképpen több nemzetközi együttműködés is lendületet kapott: sikerült beindítani a speciális igényű hallgatói szakmai gyakorlatot a szociális munka és művelődésszervezés területén, illetve egyeztetések folynak a jövőbeli virtuális mobilitás kereteiről. Rendkívül sikeres kezdeményezés a Nemzetközi Intézet által a külföldi hallgatók és vendégoktatók bevonásával megvalósuló ösztöndíjbörze, mely jelentősen növeli a diákok mobilitási kedvét.” - szerepelt a Tempus Közalapítvány hivatalos indoklásában.
A most elnyert nívódíj már a harmadik elismerése a Kodolányi külkapcsolati tevékenységének. A főiskola Nemzetközi Intézete 2006-os hallgatói és oktatási mobilitási tevékenységéért átvehette az E-Quality Európai Minőségi Díjat, 2007-ben pedig az Erasmus videópályázat EuroMedia díját is elnyerte.