Ez egyrészt szakmai gyakorlati lehetőség a kommunikáció- és médiatudomány szakos kodolányisok számára, másrészt nem lebecsülhető az angol nyelvtudás fejlesztése szempontjából.

Fontos állomása az együttműködésnek, hogy Csík Réka, végzős kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató, a Vörösmarty Rádió gyakornoka három hónapos belfasti tanulmányúton vett részt a tanév első szemeszterében, s a következő tanév szeptemberétől újabb hallgatót fogadnak az írek. Ezen kívül rövidebb időtartamú látogatásra is fogadnak diákcsoportot a jövőben.

A Kodolányi János Főiskola is rendszeresen fogad észak-ír diákokat, ám az áprilisra tervezett egyhetes tanulmányút az izlandi vulkánkitörés következtében elrendelt légtérzárak miatt meghiúsult. Ennek pótlására a két intézmény tanárai és diákjai április 23-án virtuális találkozót szerveztek. A videokonferencia szakmai programmal kezdődött, amelynek részeként a kodolányis hallgatók megtekintették a belfasti médiaszakos hallgatók vizsgafilmjeit, amit szakmai értékelést követett, majd kölcsönösen beszámoltak egymásnak tanulmányaikról, eredményeikről. A két intézmény a jövőben számos közös programot tervez, többek között közös online rádiót, illetve online újságot szeretnének elindítani.