Konkrétan miről szól a PC modding? Bár, ha jól sejtem, akkor a számítógéphez van köze...
Így igaz, a számítógéphez van köze, pontosabban a külsejéhez. A számítógépes házak átalakítását jelenti a modding szó. Ez lehet két fajta. Jelentheti az eredeti házak átalakítását, vagy pedig teljesen egyedi doboz készítését.
Tehát, ha jól értem, akkor kapsz egy öreg gépet, és teljesen a saját fantáziádra van bízva, hogy mit alkotsz belőle? Milyen anyagokat használsz hozzá? Hogyan kell elképzelni az ilyesmit? Hogy fogsz hozzá? Gondolom, megvan ennek is a menete...
Igen, ez is olyan, mintha valami mást gyártanál le. Először megbeszélem a megrendelővel, hogy milyen az elképzelése, persze én is fűzök hozzá ötleteket, rajzolok terveket. Megegyezünk, megrajzolom számítógép segítségével a végleges tervet. Ha ez megvan, akkor hozzá lehet kezdeni. Az első feladat, hogy szétszedem darabjaira a házat, átalakítom az egyes részeit az elképzeléshez megfelelően. Az alvázzal kezdem. Ha kész az átalakítás, akkor lefestem a megbeszélt színre. A következő lépés az előlapja. Ezt is terv szerint átalakítom, lefestem. Az előlaphoz szoktam felhasználni üvegszálas gittet, ha szükséges. Átépítem a kapcsolókat és a ledeket. Ezt mind a terv szerint, vagyis a vevő elképzelése szerint csinálom. A burkolat a legutolsó művelet. Többnyire átlátszósra csinálom, ehhez plexi lapokat használok. A plexi lapokat olyan formára vágom ki, amilyenre kell, vagyis amilyen a tervben van. A plexibe gravírozni is szoktam, es ledekkel megvilágítom a plexi élét, amitől a gravír szépen világít. Szoktam egy kis extrákat is hozzátenni. Például krómcsíkokat, színes ventillátorokat, gravírozott tükröket...
Mennyi ideig tart, míg egy gépet megcsinálsz?
Egy gép olyan gyorsan készül el, amilyen gyorsan meg tudom csinálni. Közben dolgozom is, függ a szabadidőmtől, valamint az anyag beszerzéstől is, hogy a megrendelt cuccok mikorra érnek le hozzám. Volt, amin hat hónapig dolgoztam, volt, ami három hét alatt elkészült.
Honnan szerzed be a hozzávalókat?
Különböző szponzoroktól, vagyis haveroktól. Ezek magyar cégek, Pesten találhatóak. Tehát megrendelésre készítesz? Vagy jársz versenyekre is?Úgy tudom van rá lehetőség...
A győztes gépIgen, megrendelésre készítek. Versenyen csak egyszer voltam, tavaly októberben Budapesten a Karton galériában, ahol a negyedik alkalommal rendezték meg MOD-TECH HALL néven. Sajnos, én csak tavaly tudtam meg, hogy létezik ez a verseny, és hogy minden évben megszervezik. Ez egyben kiállítás is, ahol megmutathatják a világnak a modderek a gépeiket, azt, hogy menyire tehetségesek. 2008-ban voltam először, és eddig én voltam az első külföldi. Második helyezést értem el a BMW gépemmel.
Gratulálok! Azt mondtad, hogy nálunk ez nem ismert hobbi. Te hogy kezdtél el vele foglalkozni?
Magamtól. Pontosan öt éve vettem egy gépet, amit én raktam össze itthon. A házat is a saját ízlésem szerint választottam. Pár hónap múlva kezdtem megunni a kinézetét, és vettem rá mindig valami kis extrát, alakítgattam. Csak tavalyelőtt márciusban tudtam meg, hogy létezik olyan, hogy moddingolás. Azóta komolyan űzöm ezt a foglalkozást.
Nem is tudtad, hogy moddingolsz? Érdekes. Van valami célod a PC moddingolással? Pénzkereset, vagy csupán hobbiszinten megtartod? Nem gondoltál arra, hogy főállásban csináld és népszerűsítsd?
Gondolkoztam rajta, de mint említettem, nálunk nemigen foglalkoznak ilyennel az emberek. Egy ilyen házat nem olcsó összehozni. Nálunk ezt hülyeségnek tartják és drágának. Pénzt keresek vele, mert itt- ott vannak megrendeléseim, most is négy gépen dolgozok. Emellet egy fotofujimos cégnek gravírozok. Ez a másik hobbim, a gravírozás. Ezt felhasználom a PC moddingolásban is.
Hogyan gravírozol? Hogy hasznosítod ezt a moddingolásban?
A házak oldalát átlátszóra csinálom, hogy betekintést nyerjenek a belsejére. Ehhez plexit használok. Ez olyan mint az üveg, csak műanyagból van. Ezt szoktam kigravírozni. A ház belsejébe, pontosabban az aljába szoktam tükröt tenni, amibe szinten gravírt teszek. Ez akkor igazán szép, ha ledekkel kivilágítom.
Mondtad, hogy egy ilyen házat nem olcsó összehozni. Ha arra kérnélek, készíts nekem egyet, akkor mennyire kéne a zsebembe nyúlnom? Mi szerint határozod meg az árát?
Az elképzelésed szerint. Minél szebbet, jobbat akarsz, annál drágább. Függ a minőséges cuccoktól is. 60 eurótól akár 1000 euróig is mehet az ára. (14000 - 260000Ft) Köszönöm a beszélgetést!
Puha Andrea





