Immár 916. alkalommal érkeztek turisták a velencei Szent Márk térre, hogy megcsodálhassák a hagyományőrző jelmezes felvonulást, a Velencei-karnevált.
Mint minden évben, 2010-ben is, a világ minden részéről érkeztek kíváncsiskodók a hagyományőrző ünnepségre.
Idén, február hatodikától-tizenhatodikáig tartott a karnevál. A rossz idő ellenére, már az első napon is zsúfolva volt a Szent Márk tér, hisz senki sem szeretett volna lemaradni a nyitó ünnepségről. A fellépők most sem okoztak csalódást a nézőknek. A télbúcsúztatók, cifrábbnál cifrább, színes, már-már csicsás jelmezekben igyekeztek eleget tenni a hagyománynak. Ilyenkor bármerre is néz az ember mindenhol csak, színpompákat lát. Az eget a lufik míg, a teraszokat különböző szalagokkal, feliratokkal a lakók díszítik fel.
Az est eljövetelekor sem alszanak ki a város fényei. Különböző show műsorokkal szórakoztatják a nézőközönséget.
Ezekben a napokban az ember észre sem veszi, hogy milyen gyorsan telnek a napok, s egyszer csak azon kapja magát, hogy már az utolsó rendezvényt nézi.
A Herceg elégetése
Az ünnepség egyik fontos eleme a tűz. Az ünnepség utolsó napján, végső útjára kísérik a Karnevál Hercegét, akit szalmabábúként testesítenek meg.
Mint minden évben, most is több százezren sétáltak el a máglyához, ahol a Herceget elégették, s ezzel jelképezve azt, hogy a természet kilép a télből és visszatér az élethez.
Aki ellátogat ezeken, a napokon Velencébe, megismerheti ennek a romantikus városnak a farsangi, zajos arculatát.
Kapcsolódó linkek:
Velencei karnevál hivatalos honlapja
Jambrik Janka





