James Cameron 2009-ben az Avatar filmet nagy újdonsággal, technológiai fejlődéssel készítette. Amiben 3 méter magas, érző, értelmes, humanoid lények. Bőrük alapszíne kék, rajta apró ezüst pöttyöcskéket látni, melyek alatt idegvégződések találhatók.
Az Avatar egy 2009 végén bemutatott 3D-s sci-fi film, amit James Cameron rendezett. Rengeteg technikai újítást és trükköt felhasználva, melyek nagy részét maga a rendező talált ki és valósított meg. Érdekessége, hogy már a világhírű műve, a Titanic elkészítése előtt kitalálta a történetet, a forgatókönyvet azonban csak a film bemutatása után írta meg.
A Na'vik sorsa egy lebénult emberen áll
Egy deréktól lefelé megbénult veterán a távoli Pandorára utazik. A Na'vik az emberhez hasonló faj, de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és veszélyeket rejtő világban a földieknek nagy árat kell fizetniük a túlélésért.
De nagy lehetőséghez is jutnak a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő különös, vad világot.
A veterán azonban más céllal érkezett. Az új test új, titkos feladatot is jelent számára, amit mindenáron végre kell hajtania.
Sam Worthington, mint Jake Sully: a film főszereplője, lerokkant háborús veterán. Beleszeret egy, na'vi-lányba, és az RDA ellen szegül.
Zoe Saldana, Neytiri: a Na’vik hercegnője
Sigourney Weaver, ő Dr. Grace Augustine: Az Avatar project megalkotója és részt vevője is. Kedveli a Na’vikat és ő is őket.
Stephen Lang, azaz Quaritch ezredes: az RDA katonai vezetője. Gyűlöli az ott élő őslakosokat, amiért nem hajlandóak elhagyni otthonaikat.
Michelle Rodriguez, vagyis Trudy Chacon: női helikopterpilóta. A tudósokat segíti.
A többi szereplő: Giovanni Ribisi, mármint Parker Selfridge, Carol Cristine Hilaria Pounder, úgymint Mo'at: Neytiri anyja Wes Studi, nevezetesen Eytukan, Laz Alonso, mint Tsu'Tey, Dolepp Rao, aki Dr. Max Patel, Joel Moore, ő Dr. Norm Spellman a filmben.
James Cameron saját magát múlja felül
James Cameron az Avatar-ért nyert Golden Globe-jával a megjelenést követő vasárnap este a film már csak egy hajszálnyira volt attól, hogy lekörözze a világ eddigi legnagyobb bevétellel rendelkező filmjét, a Titanic-ot, amit szintén ő rendezett és az utána való estére meg is döntötte a Titanic rekordját. A Variety cikke szerint vasárnap estig pontosan 1,838 milliárd dollárt hozott az Avatar, a hétfői nap során pedig az előrejelzések szerint további 15 millió dollárt keresett, mellyel együtt összbevétele már meghaladja a Titanic 1,84 milliárdos összbevételét.
Kapcsolódó anyagok:
Az Avatar hivatalos honlapja [1]
Hogyan készült az Avatar [1]
Kismándor Nikolett Katalin