Polanski azzal a céllal állította a színpadra a darabot, hogy ne merüljön feledésbe a vámpírok titokzatos világa. Maga is rajongott a vérszívókért. Teremtményei félelmetesek, vadak, erotikusak, akik ugyanúgy, mint minden ember mélyen éreznek. A musicalben igényesen megformált és kidolgozott karakterek adják Polanski gótikus ábrázolásának egyik csúcspontját. Megismerhetjük a kicsit kelekótya, ügyefogyott német professzort (Abronsiust), aki Einsteint juttatja az eszünkbe, valamint a vérfagyasztó hatást keltő tekintélyes vámpírgrófot (von Krolockot), de nem szabad elfelejtkezünk a darab leghumorosabb szereplőjéről a homoszexuális vérszívóról sem. Polanski igaz egy varázslatos mesét jelenít meg, de komoly társadalmi különbözőségeket, problémákat is elénk tár.

A darabban uralkodó elv a fokozás, különösen igaz ez a táncokra és ruhadarabokra. Míg az első felvonásban a hétköznapi, egyszerű viselet a mérvadó, a katarzisra már szegecselt, lakkozott bőrkabátokban és bőrnadrágokban lépnek színpadra a vámpírok. A musical alapvető eleme a tánc, melynek koreográfiáját Dennis Callahan alkotta meg. A Vámpírok bálját minden néző a sajátjának tekinti, ez annak köszönhető, hogy a neves tanár speciális magyar tánclépésekkel fűszerezte a produkciót. A díszletre is nagy hangsúlyt fektetettek, az Oliver díjas William Dudley munkáját dicséri a valósághű környezet. Elragadó látványt nyújt a nézőknek az intimitást sugárzó kis parasztház, a zord és hideg erdő, a monumentalitás képviselő gótikus kastély. A magyarországi díszletet Kentaurnak köszönhetjük, akinek munkáját számos díjjal elismerték. A maszkokat és jelmezeket Sue Blane és Peter Greenway tervezte.

Roman Polanski, Jim Steinmant kérte fel, hogy írja meg a zenét a darabhoz. Választása nem véletlen, hiszen a "Rockzene Richard Wagnere" igen közel állt a vámpír történetekhez. Korábban a Meat Loaf „Bed out the Hell” című lemezeit is ő készítette, amelyben visszatérő elem a pokol és a denevér motívuma. A rendező szabad kezet adott a zeneszerzőnek, de kikötötte, hogy műfaji választása nem lehet rock and roll. Mesteri választás volt a régi nagy klasszikusok beépítése a darabba. Bonnie Tyler Total Eclipse of the Heart című száma a musical csúcspontján hangzik el, a legszebb szerelmi résznél, amit a szám magyar fordítása is hűen tükröz Teljes a sötét . A musical zenei stílusát tekintve a Wagnerikus rock és a szimfonikus rock keveréke, amely rockzenei elemekre épül.

A magyar darab producere Simon Edit, aki jelen volt az 1997-es bécsi bemutatón. A történet annyira megragadta, hogy elhatározta, ezt a magyar közönségnek is látni kell. Hosszú kálváriát kellett megtennie ahhoz, hogy 2007. június 30-án a Magyar Színház pódiumán debütáljon a mű. Simon Edit több budapesti színházat megkeresett, hogy fogadja be a Vámpírok bálját, de a legtöbben kételkedtek a produkció sikerében, a nézőközönség fogékonyságában. A végső hely minden szempontból ideálisnak bizonyult, hiszen a színház tökéletesen illusztrálja a mű hangulatát, köszönhetően a koporsó alakú épületnek, a nagy belmagasságnak. A mű magyar szöveget Miklós Tibor írta, aki több világsiker szövegírója.

De nem csupán a díszlet, hanem a magyar szereplők is igen nagy sikert könyvelhettek el maguknak. Az első szereposztás Krolock grófját alakító Egyházi Gézát 2008-ban az év legjobb férfi musicalszínészének választották egy internetes szavazáson.

A budapesti előadás nagy sikerrel zajlik évről évre. Sajnálatunkra a színdarabot csak nyári és téli szezonban láthatja a lelkes közönség. A Vámpírok bálja hivatalos honlapján az érdeklődők online vásárolhatnak jegyeket a népszerű előadásra.

Csordás Hédi Virág