logo
Publikálva: Albamag (http://www.albamag.hu)

Beszorultak az emberek

Szerző: hallgato
Létrehozva 2009-12-08 13:08

Ha egy percet kapna rá valaki, hogy sorolja fel az összes nyári fesztiválunkat, bizony nem lennék a helyében. A választék évről évre nő, gyakran kizárólag az anyagiak kötik meg az ember kezét, máskülönben júniustól augusztusig programfüzettel a zsebében járnák az országot. Végül az álmot kényszerű ébredés követi, a természet közbeszól, rétegesen kezdünk öltözni, aztán forralt borral, sállal-sapkával együtt a négy fal közé szorulunk.

Budapesten aligha lehet eljutni arra a pontra, hogy unatkozzunk. A forgatókönyv kétségkívül irreálisan íródik, írja magát, így elég kilépni az utcára, s máris belecsöppenünk a lehető legelképesztőbb történések kellős közepébe. Ugyanez a helyzet a szórakozóhelyekkel: a teljesség igénye nélkül, íme, itt is előfordulhatnak azok az arcok, amelyek derengenek valahonnan még nyárról.

Instant: A Nagymező utca romkocsmája, ami benne van, az iparművészek keze munkáját dicséri. Hangulatos, ötletes, néhol mindenáron meghökkenteni akaró részletekkel bombázó - plafonon berendezett szoba -, de alapvetően szerethető hely.
Mumus: Stark Attila rajzaival, nagy térrel a Dob utcában, kezdésnek ez önmagában már ígéretes.
Corvintető: "Mindenki itt van, akivel szívesen összefutsz" - mondják magukról. Igényesek a programok, gyakran hívnak külföldieket, harminc méter hosszú a bárpult, nem lehet rá panasz.
Csendes létterem: Itt aztán minden van, amire senki nem számít. Biciklik, triciklik a fejünk fölött, szín- és emberkavalkád... Belépéskor átfut rajtunk a gondolat: a létrehozók valószínűleg kiraboltak egy nem is olyan ritka lényt, egy kacatgyűjtő nagymamát, a zsákmányt sajátos koncepció szerint szétszórták x, y, és z tengelyen, majd a végeredmény mellé beszúrtak egy pultot (remek itallappal, kifejezetten jó pálinkakínálattal).

Kuplung (Király utca): a megálmodók nem titkolt szándéka egyfajta közösségformáló - művészetpártoló légkör teremtése, ami 2004 óta remekül működik.
Szimpla: Bohém szórakozóhelynek mondják, ám legyen. Kultúrák, életkorok, műfajok, hangulatok teljes zanzája, elmesélni képtelenség, érdemes venni a fáradságot, és megtapasztalni, milyen.
Merlin: Fájó szívvel írom, hogy még jó idő volt, amikor a lépcső mellett álló óriás asztalokra bárki felküzdhette magát, ha éppen úgy tartotta kedve, és késztetést érzett a magaslati levegőn történő sörözésre. Belépődíj rendszerint van, nézőpont kérdése, hogy sokalljuk-e. A Zöldpardonénál nyilvánvalóan drágább, viszont télen oda úgysem mehetünk, sajnos.
Artemovsk 38: ha már a Petőfi hídnál jártunk, nem tudom kihagyni a sorból az Artemovsk 38 névre hallgató állóhajót. Fergeteges bulikat tartanak, sok olyan külföldit hívnak meg, akikért örökké hálásak lehetünk.

Az igazat megvallva most érkezett el a bosszankodás ideje, hogy ezt és azt kihagytam, amott éppen a múlt héten jártunk, jó ég, a Cökxpon, Pótkulcs, Kiadó, Ellátó, Filter... A legnagyobb szeretettel tanácsolom mindenkinek, barátkozzon össze a fővárosunkkal, használja ki a pocsék időt, mire úgy érzi, végzett az összes hellyel, már veheti a vócsereket nyárra.

Kelemen Anna



Source URL:
http://www.albamag.hu/node/8868