Magyarországon - talán csak a felső tízezer kivételével – mindenki megérezi a válságot, kisebb-nagyobb mértékben. Vannak olyanok akiknek „csak az olyan luxusokról” kellett lemondaniuk, mint például a külföldi nyaralás, új lakás vagy autó vásárlása, könyvvásárlás, műszaki cikkekre való beruházás, illetve különböző kulturális programok rendszeres látogatása (színház, mozi, múzeumok stb.) Elemzők szerint a kulturálódáson igyekeznek legtöbbet spórolni az emberek.

Emellett, ott van az érme másik oldala: akiknek a napi megélhetésért kell küzdeniük, minimálbér, vagy nagyon alacsony fizetés mellett. Ez utóbbira nagyon sok példa, sajnos a nagycsaládosok körében fordul elő. Leginkább róluk hallani sokat a televízióban – de legtöbb esetben, mindannyiunk közelében van élő, eleven példa.

A kulturális programok hanyatlásáról már kevesebb szó esik. Az embereknek –természetesen – sokkal égetőbb szükséglet a napi megélhetés biztosítása, semhogy még arra is gondoljanak, hogy moziba, színházba látogassanak el. Én mégis úgy gondoltam felkerekedek, meglátogatok néhány budapesti színházat , megtudakolom tőlük, hogyan hatott rájuk a válság, mivel próbálkoznak a nézők visszahódítása érdekében.

A teátrumokba belépve úgy gondoltam, a jegyszervezőket érdemes leginkább megkérdezni arról , érezhető hatással van-e a válság a színházaikra, mennyire csökkent a nézőszám, illetve milyen mértékben befolyásolja ez az új repertoárjukat. Köztudott, hogy manapság a zenés színház került előtérbe, így olyan helyen kezdtem a kutatást, ahol főként musicalek szerepelnek a műsor-listán.

A színház és zene – avagy a musicalszínházak helyzete

Az első választásom egy „sláger” színházra esett, ahol sajnos nem fogadtak túl barátságosan. Az általam megkérdezett személy a fentebb látható kérdésekre azt válaszolta, hogy nem kompetens ezekre válaszolni, hiszen üzleti titok. Úgy véli, ilyet nem szokás megkérdezni. Tehát egyenesen illetlenséget művelek, pusztán azzal, hogy kíváncsi vagyok. Pedig az emberiséget, mindig a kíváncsiság vitte előrébb, a fejlődésben. A végén hozzátette mintegy közhelyként: „aki megteheti, eljön”. Kimondatlan maradt bennem a kérdés: a megkérdezettnek vajon van-e anyagi lehetősége a nézőtérre beülni, vagy csak a jegyeket árulja. Ha legközelebb arra járok, tán megkérdezem. Ezek után, remélni mertem, hogy a másik, szintén sikerrel övezett zenés színházban, némileg segítőkészebb emberekkel találkozom. Kellemesen csalódtam, mert készségesen választ adtak – egy főiskolás „kíváncsi” kérdéseire.

A következő választ kaptam: „Volt egy megtorpanás a közönség részéről, de a nézőszám csökkenése nem érezhető. A célközönség – életkorukat tekintve- igen széles skálán mozog: 3-100 éves korig. A nyár folyamán volt egy előadás, melyet csak 3 hónaposra terveztek, ennek ellenére mégis felkerült a repertoárra, a többi sikeres előadás mellé.”

Ellátogattam a harmadik, zenés darabokat bemutató színházba, ahol megtudtam, hogy ők sem érezték meg a válságot a nézőszám tekintetében, mi több: nyáron 3 előadással is büszkélkedhettek.

Ahol megérzik

Thália , a művészetek görög múzsájának újabb (kicsiny) otthonába vetődtem. Itt leginkább a komédia, és a kabaré kap főszerepet. Révén, hogy nem egy nagyszínházról van szó, határozottan megérezték a csökkenést. Válság-tervük az akciókban rejlik – igyekszenek időnként kedvezőbb árfekvésű jegyeket kínálni, emellett az őszi időszakban, két új darab színpadra állításán fáradoznak.

Az ötödik teátrumban, ahova utam vezetett egy felettébb kedves hölggyel beszélgethettem, aki nem hordott ál-arcot, mint manapság sokan. Természetes mosolya mellett, segítőkész volt és sok információval lettem gazdagabb általa.

Úgy érzi, hogy még nincs visszaesés, a vízválasztó hónap igazából január lesz. Megemlíti hogy az évadkezdés mindig nehéz - mindenkinek… legyen szó egy sikeres, vagy egy kevésbé felkapott (ám ettől még nem gyengébb színvonalú) színházról. Érdeklődtem a felől is, hogy próbálkoztak-e már akciók bevezetésével. Erre azt a választ kaptam, hogy véleménye szerint ezek a fogások nem feltétlenül jók, mert mindig visszaüthetnek. Ha olcsóbban adják a jegyeket, akkor azzal az előadást minősítik. Sokan úgy gondolják, hogy azért, mert akciósan lehet jegyet vásárolni egy előadásra, az akkor már valószínűleg nem is elég értékes. Mondván, a kutya sem kíváncsi rá. Egyszóval, az akció leminősítheti a műsort.

A hatodik , illetve a hetedik általam megtekintett helyen azonos válaszokat kaptam : mivel évadkezdés van, most még nem érezhető a nézőszám jelentős csökkenése, a repertoárra kerülő darabokat nem befolyásolja egyelőre erőteljesen, a válság.

A háttérbe szorult műfaj

Említést kaptam arról is, hogy sajnos a klasszikus dráma műfaja kihalóban van az érdeklődés hiánya miatt (hiszen dráma maga a mai világ is). Napjainkban a musicalek kapnak leginkább teret. Amennyiben valaki mégis beül és megnéz egy prózai darabot, az esetek nagy százalékában nem dráma, hanem vígjáték. Ennek az a magyarázata, hogy egy humoros, légies darab megtekintése során, az emberek könnyebben elfelejtik a hétköznapi problémáikat, az ott eltöltött idő alatt kikapcsolódnak, lazítanak, és felhőtlenül nevetnek. Ezzel ellentétben, ott egy drámai darab, ahol a történet komorabb, esetleg szomorúbb, és nem végződik happy enddel. Gondolkodásra készteti a nézőt, sőt lehet, hogy olyan élethelyzettel találkozik a néző, ahol saját problémáit látja színen. Márpedig színházba az ember feltöltődni jár. Ugyanakkor vannak még klasszikus színházrajongók, akik szívesen beülnek egy drámára is. Egy jó előadás alatt, létrejöhet egyfajta vibrálás a színészek – és a közönség között. Egyszerre veszik kapkodva a levegőt, hevesen zakatol a szívük… és síri csönd honol a nézőtéren. Ez a színész számára, felemelő és leírhatatlan érzés.

Megtört maszkok árnyékában

A „kirándulásomról” hazatérve elmondhatom azt, ami nyílt titok: nagyon kevesen járnak színházba, és sajnos legtöbben nem azért nem, mert nem érdekli őket, hanem mert anyagilag nem tehetik meg.

A sikeresebb színházak egyik titka, a reklámban rejlik. A kisebb színházak nem tudják megfizetni ezeket. Akiknek mégis akad támogatójuk, nos, azok is kisebb anyagi támogatást kapnak – a szponzorok is kevesebbet tudnak nyújtani az adott helyzetben.

Sok színház, különböző praktikához – cselhez folyamodik, hogy nézőközönségét visszahódítsa, megtartsa, vagy épp új rajongókat verbuváljon. Akciókat vezetnek be, befagyasztják az árakat, utalványokat fogadnak el fizetőeszközként.

Reménysugár az „Édenbe” való visszatérésre

Nehéz időnk járnak felettünk. Reménykedjünk és tegyünk érte, hogy a világ visszatérjen a rendes kerékvágásba, és az emberek a józanész útjára lépjenek. Fontos lenne, hogy odafigyeljünk egymásra – testvérre, szülőre, a párunkra, fiatalra és idősre egyaránt. Jusson idő mindenre, és becsüljük meg azt, amink van.

A cél az lenne, hogy ne legyen kiváltság, vagy kuriózum az, hogy valaki színházba járhasson, és megteremthessük azt az életkörülményt mindenkinek, hogy a kultúra elérhető legyen a köz-emberének is.

Béres Dóra