Igazi zenei csemegében lehetett részük a jazz szerelmeseinek, hiszen a zsűri tagjai a gálakoncerten először lépnek fel együtt. A gálakoncertre a Kodolányi János Főiskola Siófoki Intézetének Dísztermében került sor, vasárnap este.

A verseny három fordulója során 1960 előtt született jazz standardeket, saját szerzeményeket, szabad improvizációt is be kellett mutatniuk az együtteseknek. Az Antonio Sanchez, Ed Neumeister, Hans Glawischnig, Gonda János és Szabó Dániel alkotta zsűri a három fordulóban mutatott teljesítmény alapján hozta meg döntését.

A végeredmény a következőképpen alakult:

1. helyezett: MAXIME SANCHEZ TRIO (Franciaország) 5000 EUR

2. helyezett: PLAYGROUNDS (Ausztria) 3000 EUR

3. helyezett: SAOXOLIN QUINTET (Japán) 1000 EUR

A zsűri különdíjakat is kiosztott. A verseny alatt Legjobban fejlődő zenekar (Most improved band) díjat és az ezzel járó 750 eurót a magyar Borbély Miklós-Fenyvesi Márton Quintet kapta, a Kiváló egyéni produkció (Outstanding performances) szintén 750 eurós különdíjat három zenész is kiérdemelte, Oláh Dezső (zongora), Manami Morita (zongora) és Reinhold Schmölzer (dob). A zsűri szóbeli dicséretben részesítette Horváth Pluto Józsefet, kiemelkedő együttzenélési képességeiért (Special mention for team player).

Antonio Sanchez

A háromszoros Grammy-díjas Antonio Sanchez zenésztársai és a kritikusok véleménye szerint is generációjának egyik legkiemelkedőbb dobosa. Öt évesen kezdett dobolni, és már tizenévesen profi szinten játszott.

1993-ban szerzett diplomát a Mexikói Zeneakadémián, majd Bostonba költözött, a Berklee-n Magna Cum Laude végzett. 1999 óta New Yorkban él, azóta a nemzetközi jazzélet egyik legkeresettebb dobosa.

A jazz legnevesebb előadóival lépett fel és készített felvételeket, mint Pat Metheny-t, (Antonio Sanchez tagja a Pat Metheny Group-nak és a Pat Metheny Triónak) Chick Corea, Michael Brecker, Charlie Haden, Gary Burton és Toots Thielmans. Rendszeresen együtt zenél az új jazzgeneráció legjelesebb képviselőivel, a teljesség igénye nélkül: Joshua Redman, Chris Potter, John Patitucci, Danilo Perez, David Sanchez, Paquito D'Rivera, Kenny Werner, Marcus Roberts, Avishai Cohen, Dee Dee Bridgewater, Dianne Reeves, Miguel Zenon, Scott Colley, Dave Samuels, Luciana Souza, Billy Childs, Claudia Acuńa.

Hans Glawischnig (USA)

Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb nagybőgőse. Az osztrák, grazi születésű zenész kezdetben hegedűn játszott, majd 13 éves korában basszusgitárra váltott, pár évvel később nagybőgőn kezdett muzsikálni. Bostonban, a Berklee College of Music-on folytatott tanulmányokat, majd áttette székhelyét New Yorkba, hogy a Manhattan School of Music hallgatója legyen, ahol 1994-ben végzett.

Tanárai között voltak Herb Pomeroy, Hal Crook, Bruce Gertz, Jeff Andrews és Wayne Darling. Hans azóta számtalan művésszel, a legkülönbözőbb stílusokban játszott már. Hosszú időn keresztül tagja volt Ray Barretto és David Sanchez együtteseinek, miközben többek között olyan előadókkal lépett fel, illetve készített felvételeket, mint Chick Corea, James Moody, Ravi Coltrane, Richie Beirach, Kenny Werner, Brian Lynch, Paquito D'Rivera, Joe Locke, Claudia Acuna, Jason Lindner, Jean-Michel Pilc és Ben Monder, valamint a Mingus Big Band.50-nél is több felvételből álló diszkográfiája folyamatosan bővül.

Ed Neumeister (USA-Graz)

 A New York-i, a San Francisco-öböl környéki, valamint európai, mostantól pedig a Los Angeles-i jazz, illetve klasszikus zenei élet oszlopos tagjaként 1978 óta szerez zenét és vezeti saját együtteseit. Ed nemrégiben maga köré gyűjtötte a Los Angeles-i jazz- és stúdiózenészek krémjét, hogy ENJO (Ed Neumeister Jazz Orchestra) néven előadják, illetve lemezre vegyék műveit.

Zeneszerzőként Neumeister a világ minden pontjáról kapott már felkéréseket. Harsonásként Ed 15 éven keresztül volt a Duke Ellington Orchestra tagja Mercer Ellington vezetése alatt, és 19 évig játszott a Mel Lewis Big Band-ben (amelyből Neumeister közreműködésének ideje alatt alakult ki a többszörösen Grammy jelölt Vanguard Jazz Orchestra).

Pályafutása során játszott a New York-i Filharmonikusokkal, a San Francisco-i Szimfonikusokkal, a San Francisco-i Ballettal és sok más együttessel szűkebb hazája, a San Francisco-öböl térségében, valamint a több mint 20 évig otthonaként szolgáló New Yorkban. Ed Neumeister jelenleg a Grazi előadó-művészeti egyetem jazzharsona professzora, idejét Los Angelesben, illetve Ausztriában tölti.