Március 27-én az Ügyfélszolgálat honlapjára felkerült egy pályázati felhívás a nappali tagozatos, költségtérítéses roma hallgatók számára. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett nyílt pályázatra a magyarországi államilag elismert egyetemek és főiskolák esti vagy levelező költségtérítéses képzésében résztvevő roma fiatalok pályázhatnak.

A pályázat célja, hogy növelje a roma kisebbségi oktatás-nevelés hatékonyságát, illetve növelje a kisebbségi oktatásban-nevelésben résztvevő roma értelmiség számát.

A Nyílt Társadalmi Intézet és a Roma Oktatási Alap támogatásával tizenegy Közép- Kelet- és Dél-Európai országban érhetőek el ösztöndíj lehetőségek (további információ itt ).

A pályázat rendkívül szövevényes, és rengeteg papírt, okiratot, ajánlást kell csatolni, így a bürokratikus útvesztőben könnyen el lehet tévedni, az iratok határidőn túli eljuttatása, ill. pótlása pedig természetesen kizárja a hallgatókat a pályázatról.

A pályázat pikantériája már csak az is, hogy az Ügyfélszolgálat honlapján olvasható kiírás szerint esti vagy levelező költségtérítéses hallgatók jelentkezhetnek, a jelentkezési határidő pedig március 5.-én lejárt, míg a lentebb csatolt dokumentumok szerint, melyeket a Roma Memorial – Felsőoktatási Ösztöndíj Program (továbbiakban az angol rövidítés szerint RMUSP) írt, azok pályázhatnak, akik 2009 őszén kezdik meg a tanulmányaikat nappali tagozaton, a határidő pedig április 15. (Az április közepi határidő azért is logikusabb, mert az Ügyfélszolgálat március 27-én tette olvashatóvá a pályázatot.)

A támogatás összege a rendelkezésre álló keret és a pályázók számának, illetve tanulmányi eredményének függvényében a költségtérítés részleges-, vagy teljes összege lehet.

A következő szakokon tanulók előnyben részesülnek: jog, államigazgatás, újságírás, politikatudomány, szociológia, pszichológia, pedagógia, filozófia, közgazdaságtan, pénz-, és bankügy, üzemvezetéstan, történelem, nemzetközi kapcsolatok, Európa tanulmányok, kommunikáció és PR, orvostudomány, műszaki, ökológiai vagy környezetvédelmi tanulmányok, matematika, fizika vagy művészet.

Az ösztöndíjat tankönyvek, vizsgadíjak, és részben a létfenntartási költségek fedezetére kell fordítani. Az éves tanulmányi ösztöndíj összege a 80 EURO/tanulmányi hónap (kb. 21-22.000 Ft) alapon kerül kiszámításra, a teljes ösztöndíj azonban semmi esetre sem haladhatja meg a tanévenkénti 800 EURO összeget (kb. 200.000 Ft felett) a tandíj összegével együtt, mivel az RMUSP nem tudja garantálni, hogy a sikeres pályázó tandíját teljesen vagy részlegesen kifizeti. A támogatás odaítélése nem automatikus a következő tanévre, de lehetőség van arra, hogy azokat következő tanévre újból odaítéljék.

A pályázat elnyerésének feltétele, hogy a hallgató az előző félévet sikeresen zárja, ne rendelkezzen köztisztviselői jogviszonnyal, a pályázó nyilvánosan vallja magát romának valamint csatolnia kell az önéletrajzát, melyből kiderül a hátrányos helyzete. Csatolnia kell továbbá az előző lezárt félév eredményeinek hiteles másolatát (leckekönyv), igazolást a hallgatói jogviszonyról, iskolalátogatási igazolást, a képzési költségtérítés összegének igazolását, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vagy az Országos Cigány Önkormányzat támogató javaslatát, bankszámláját igazoló dokumentumot, személyigazolvány valamint útlevél másolatát.

A sikeres pályázók teendői ezzel még koránt sem értek véget, hiszen ajánló levelet kell íratni egy olyan, a pályázatban részt nem vevő, valamint a pályázó baráti ill. rokoni körébe nem tartozó személlyel, aki ismeri a hallgató tanulmányi és/vagy roma vonatkozású tevékenységét. Ez a személy lehet egy tanár, munkaadó felettes, vagy civil szervezet képviselője. Az Adományozó fenntartja magának azt a jogot, hogy felkeresse valamint visszaigazolást kérjen az egyetemtől, az ajánlótól vagy a hallgatótól a jelentkezési/beszámoló átvilágítási eljárásban és/vagy bármely egyéb kiegészítő információt kérjen. Amennyiben ilyen visszaigazolást nem sikerül beszereznie, az az ösztöndíjprogramból való kizárást eredményezheti.

A hallgatónak tovább alá kell írnia egy Szerződéses Kötelezettségek nevű dokumentumot, melyben egyebek között minderről kötelezettséget vállal. Az a hallgató nem pályázhat, aki nem fogadja el, hogy megjelenik a sikeres pályázat után az Orientációs/Információs találkozón, ahol a hallgatókat ismertetik az ösztöndíjasok szerepéről és kötelezettségeiről.

A pályázat részletes ismertetőjét, a jelentkezési lapot, a csatolandó dokumentumok részletes listáját, valamint a pályázattal járó kötelezettségeket felsoroló dokumentum mind megtalálható bejelentkezés után az Ügyfélszolgálat honlapján a ’Pályázatok’ menüpontra kattintva, a ’Külső’ opció alatt.

A hosszú és teljesen átvilágító herce-hurca megéri, hiszen a hallgatók jelentős támogatást kapnak a költségtérítésük kifizetéséhez. Azonban így már árnyaltabb képet kaphatunk arról, miért terjed egyre inkább az a közbeszéd, hogy a roma integrációba, oktatásba, nevelésbe küldött támogatások bürokratikus huza-vonán mennek keresztül , kézről-kézre, helyenként szinte felügyeletlenül , amitől a sokak által várt eredmény nem látható.

Természetesen ez a szóban forgó pályázat esetében nem így működik!
Sok sikert, eredményes pályázatokat kívánunk a roma fiataloknak!

Gosztola Bernadett