Második alkalommal szervez szakestet a Kodolányi János Főiskola budapesti intézete a Kommunikáció szakon tanuló hallgatóknak és oktatóknak. Idén december 6-án 16:00 órakor kezdődnek a programok az Angol u. 75-ben, a KJF budapesti nappali kommunikációs képzésének központjában. Lapunk, az AlbaMag is részt vesz a kezdeményezésben: lehetőséget adunk minden hallgatónak arra, hogy az internetre optimalizált és elkészített anyagaikkal megjelenjenek a Kodolányi Főiskola magazinjának oldalain.
Győrffy Orsolya, a rendezvény szervezője érdeklődésünkre elmondta: ez lesz az első tematikus kommunikációs szakest, a programok ugyanis elsősorban a mozgókép műfaját járják körül sokféle érdekes megközelítésben. Lesz kerekasztal beszélgetés, melynek keretében bemutatják a kodós diákok által erre az alkalomra készített rövidfilmeket, majd filmes szakemberek részvételével a hallgatókkal közösen megvitatják a látottakat.
Érdekes programnak ígérkezik emellett az az interaktív tévés produkció, melyet a szakest résztvevői a helyszínen készítenek, néznek és értékelnek egy időben. Győrffy Orsolya kiemelte: a rendezvény célja, hogy a különböző szakpárokra járó kodolányis hallgatókat összehozza. Emellett az eseményen a hallgatók megismerkedhetnek a főiskolán működő televízióstúdió nyújtotta lehetőségekkel is.
Mindenkit vár ugyanis az Angol utcai épületben szervezett filmes alkotókör, ahol a hallgatók elméleti és gyakorkati ismereteket is szerezhetnek a területen. Lapunk, az AlbaMag is részt vesz a kezdeményezésben: lehetőséget adunk minden hallgatónak arra, hogy az internetre optimalizált és elkészített anyagaikkal megjelenjenek a Kodolányi Főiskola magazinjának oldalain. A tervek szerint a jövőben minden szemeszterben lesz egy-egy tematikus szakest a KJF budapesti intézetében.
A Mozgókép szakest programja:
16.00 fotópályázat eredményhirdetése és kiállítás megnyitó
helyszín: FSZ könyvtár folyosó
16.15 filmvetítés:
helyszín: FSZ3
Gayer Zoltán: A Karusszel rítus
Rec lamp
Vadócz Péter: Shaking life
Európa Werk
Miért nem fociznak a lányok?
Sophie
Szekeres Csaba: La belle Epoque
Szerelmesfilm
Hargittai László: Aki önmaga legnagyobb ellenfele volt
Most látszom, most nem látszom
16:15 játékos vetélkedők:
helyszín: FSZ1-2
zsákbanfutás
távollátás
ropievés
fánkfelfalás
és a többi
16:30 szólj be(le) – készíts interaktív fogyasztóvédelmi műsort!
helyszín: MŰTEREM és folyosó
17:00 Filmtivity:
helyszín: FSZ1-2
filmes aktivity és móka-kacagás
18:00 Kerekasztal
helyszín: FSZ1-2
beszélgetés meghívott vendégekkel
szakkollégium filmjeinek levetítése
beszélgetés az alkotókkal
20:00 KONCERT
helyszín: FSZ1-2
fellépő: 8 BALLS
22:00 BULI PIRKADATIG
ZENÉS-TÁNCOS RENDEZVÉNY





