A 2008-as labdarúgó EB-re készülő stadion befejezéséhez csaknem 600 millió forint hiányzik.

A 2008-as labdarúgó Európa bajnokság rendezésére pályázva a tervek szerint négy "A" osztályú stadion épülne fel Magyarországon, ezek közül eddig csak Székesfehérváron kezdődött el az építkezés. A munkálatok közben azonban kiderült, hogy csaknem 600 millió forint hiányzik a befejezéshez.

Bár az építkezés befejezésének határideje továbbra is bizonytalan, a napokban újra elkezdődött a munka a Sóstói Stadionban. Bozai István, a Sóstói Stadion Üzemeltető és Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a munkálatok jó ütemben haladnak, így rövidesen befejezik az alapozást. Ezt követően azonban csak akkor tudják majd folytatni az építkezést, ha 2-3 héten belül kormányzati támogatással egészítik ki a költségvetést. Ellenkező esetben érvénytelen lesz a közbeszerzés, így új feltételekkel kellene kiírni, ami további időveszteséggel és "minőségi" különbségekkel járna.

Ilyen volt
A hangosítás és a kijelzés korszerűsítéséről, valamint a szurkolói kártyás beléptető rendszerről ugyanakkor valószínűleg kormányzati támogatás mellett is le kell mondania az építtetőnek, mint ahogy alaposan le kellene faragni a belső munkálatok költségeiből is: ennek megfelelően a Sajtószint és a V.I.P szint sem épülne meg az új stadionban, amely az EB rendezés elnyerése esetén az egyik elődöntőnek is helyet adna.

Ilyen lesz
A legfontosabb határidő azonban gyorsított ütemet szab a munkálatok elvégzésére, ugyanis novemberben be kell költöznie a csapatoknak az új helységekbe, mivel az ideiglenesen felállított konténereket nem lehet "téliesíteni".
Legkésőbb novembertől tehát a tervek szerint már a 150m2-es UEFA szabvány öltözőket használhatják a csapatok.