Hiánypótló szolgáltatás bevezetésére vállalkozott az Otthon Segítünk Alapítvány. Az önkéntesek nem a család helyett, hanem velük együtt végzik majd a házimunkát.

Akinek nincs segítsége a háztartásban és a gyermeknevelésben, az gyakran érezheti úgy, hogy nem tud megbirkózni a feladataival, pedig csak túl kellene jutnia ezeken a természetes problémákon. Klesitz Angéla, az Otthon Segítünk Alapítvány szervezője elmondta, hogy a kisgyermekes években főként gyakorlati munkával és a tapasztalatok átadásával igyekeznek majd segíteni a családoknak az önkéntesek.

A szolgálat alapfeladata, a kisgyermekes családok segítése lesz, közülük nem csak a nagycsaládosok, hanem akár az egy kisgyermeket nevelő szülők is kaphatnak segítséget. A családok hétköznapjainak segítésére már eddig is számos önkéntes jelentkezett a városban, tőlük „mindössze” heti 3-4 óra időráfordítást, segítőkészséget, önismeretet, szülői tapasztalatot és empátiát kérnek az alapítvány munkatársai.

Amit mindezekért cserébe kaphatnak a jelentkezők, arról Klesitz Angéla szervező az egyik önkéntesük, egy egyedülálló hölgy szavait idézi, akinek elmondása szerint amíg a fia tanult, addig folyton mellékállást keresett, de most már nem pénzért, hanem sokkal többért szeretne dolgozni…

Az önkénteseknek minden esetre nagy elhivatottságra és kitartásra lesz szükségük, mivel egyre többen élnek elszigetelten - rokonok és barátok segítségét nélkülözve - a városban. Az alapítvány segítő szándéka elsősorban azokra a családokra irányul, akik vidékről költözött be a városba, családjuk távol él, baráti kapcsolatok még nem alakultak ki. Az édesanyáknak ilyen helyzetben különösen nagy problémát okoz, hogy férjük távol van egész nap, és nincs kivel megosztaniuk a gyermeknevelés és a háztartás gondjait.

A családoknak segítséget nyújtó önkénteseket tíz hetes képzéssel készítik fel. A szervezők szerint főként olyanok jönnek, akik átélték már ezt a helyzetet. Klesitz Angéla elmondta, hogy fontos részét képezi a programnak, hogy az önkéntesek nem a család helyett, hanem velük együtt végzik majd a munkát és legfontosabb feladatuk lesz, hogy megelőzzék a nagyobb problémák kialakulását az otthonokban. A segítők heti rendszerességgel látogatják meg a jelentkező családokat, és számos dologban nyújthatnak gyakorlati segítség, ezekbe bele tartozik többek között a közös házimunka, a hivatalos ügyek intézése, és a gyerekekkel való közös játék is. Az alapítvány munkatársai szeretnék elérni, hogy az együtt töltött időt derűs, baráti segítségnyújtásként értékeljék a szülők.

A program igazi megmérettetése az idei évben kezdődik majd, az Otthon Segítünk Szolgálatot szociális és egészségügyi szervezetek munkatársai, valamint az iskolák és helyi közösségek is ajánlhatják majd azoknak a szülőknek, akiknek legalább egy, iskolás kor alatti gyermekük van.

A program jelentőségét mutatja, hogy a magyarországi kezdeményezés egyediségét a Home Start International elnöke is kiemelte. Az „otthon szolgálat” a városban a Székesfehérvári Nagycsaládosok Egyesületén belül működik, a civil szervezetet támogatásáról biztosította Székesfehérvár Megyei Jogú Város Szociális és Családügyi Bizottsága is.