A 36 éves Damu Rolandot 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben másodfokon eljáró bíróság tíz nappal később szabadlábra helyezte a férfit, mert – az indoklás szerint – sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem állt fenn.

2008 szeptemberétől 2010 októberéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – élettársi közösségben élt a sértettel, Palácsik Tímeával. A színész 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után ököllel arcul ütötte élettársát, emiatt a nő bal szeme bevérzett. 2010 őszén Damu Roland, korábbi viszonyuk helyreállítása reményében, találkozott a sértettel, a vita azonban elfajult, a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a színész akarata ellenére közösült Tímeával. A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát.
Damu Rolandot 2012. március 20-án, jogerősen 4 és fél év börtönre ítélték. Az ítélethirdetés után rosszul lett, összeesett, ezért került a kórházba. Emiatt a rendőrségre sem tudott bemenni sokáig. Olyan hírek is megjelentek róla, hogy öngyilkos akar lenni. Ügyvédje, dr. Ruttner György szerint a védence életveszélyes állapotban van. Az ügyvéd elmondta, hogy még az erős gyógyszerek sem segítenek pártfogoltjának, képtelen talpra állni.
Ügyvédje, dr. Ruttner György tájékoztatása szerint Damu Rolandot április 14-én délelőtt rendőrök vitték el a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriájáról a Nagy Ignác utcai börtönbe. Mint kiderült, azért, hogy megkezdje négy év hat hónap idejű börtönbüntetését. A Fővárosi Törvényszék honlapján található indoklás szerint nincs életveszélyes állapotban, sőt, a pszichiátriára való felvétele is indokolatlan volt. Ez alapján pedig többször is megszegte a jogerős rendelkezést, amely szerint a büntetés megkezdéséig kétnaponta jelentkeznie kell a rendőrségen.
Damu ügyvédje a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt elmondta, hogy sem őt, sem ügyfelét nem értesítették arról, hogy a színészt beviszik a börtönbe. Megbilincselve vitték el, hogy megkezdje a jogerősen négy év hat hónap letöltendő börtönbüntetését. Nem vihette magával a gyógyszereit, holott van köztük olyan erős nyugtató hatású is, aminek a megszakítása drasztikus következményekkel járhat. Ruttner azt is megjegyezte, hogy a színész még nem halasztott, a behívója április 26.-ára szólt.
Mi lesz vele a börtönben?
Damu Roland igencsak megszeppenve töltötte az első pár napot a rácsok mögött. Dr. Ruttner György megerősítette, hogy védence igencsak rossz bőrben van. "Roland állapota komoly aggodalomra ad okot, a vérnyomása kétszáz körüli értékeket mutat, ezért erre is orvosságot kap a pszichés állapotára felírt pirulák mellett. Most több gyógyszert szed, mint a kórházban. Megszeppenve töltötte első napját a rácsok mögött. Hajmeresztő dolog, hogy előbb meg kellett kezdenie a büntetését, ezzel gyakorlatilag megkérdőjelezték a diagnózist kiadó kórház orvosainak kompetenciáját. Megalapozatlan állítás, hogy indokolatlan volt a kórházi felvétele és kezelése." – mondta az ügyvéd, aki már volt látogatáson az elítélt színésznél.
Olyan hírek is jelentek már meg a napokban, hogy a börtön rabjai Damura fenik a fogukat. A jogász szerint azonban Rolandot semmilyen atrocitás nem érheti, ugyanis remek szakemberek foglalkoznak az elítéltekkel.
Kapcsolódó linkek:
A Jóban Rosszban hivatalos oldala
Spaits Ádám