Az iskola kicsi és nagy diáknak egyaránt kihívást jelent. A normális izgalom akár pozitívan is hathat a gyermek teljesítményére, azonban olyan helyzet is előfordulhat, amikor a stressz hatására túlhajszolják magukat, főleg a főiskolás diákok, amikor közeledik a vizsgaidőszak.
Bizonyára senki előtt sem ismeretlen a vizsgaidőszak. A laza tanítási hetek után, hirtelen rengeteg tanulnivaló akad. Könyörtelenül telnek a napok, a naptárban pedig egyre sűrűbben szerepelnek vizsgaidőpontok. Némelyik már nem is először. A vizsgaidőszak, és már előtte a felvezető időszak, a beadandókkal és Zh-kkal zsúfolt hetek komoly kihívás elé állítják a hallgatókat. Gyakori eset az is, hogy a tanulási idő megváltozik. Nappal alszunk, este tanulunk. Sokan az alvás és pihenés rovására, igyekeznek kihozni magukból a maximumot.
Ebben az időszakban legtöbb hallgató magányosnak érzi magát a könyvek fölött görnyedve, még akkor is, ha több száz hasonló helyzetű társa csak karnyújtásnyira van a könyvtárban, vagy a kollégiumi szobában. Az olvasás magányos műfaj. És kinek lenne kedve beszélgetni másokkal, ha kevés az idő és nagy a tét.
Három diák véleménye a vizsgaidőszakról
Tímea számára ez az időszak nem jelent problémát, mert nem igazán érdekli. Nem szokott stresszelni egy vizsga előtt, mert az sok energiát elvenne tőle. Ha tanulnia kell, inkább eldobja a könyveket, és elmegy egy jó buliba. Ezzel szemben Petra és Adrienn szorgalmas és kitartó fiatal diákok. Nagyon félnek az előttünk álló vizsgáktól. Véleményük szerint folyamatos tanulással, és kitartó szorgalommal lehet jó eredményeket elérni. Adrienn általában nappal tanul, este pedig igyekszik kipihenni magát, hogy másnap újult erővel kezdjen neki a tanulásnak. Petra ilyenkor nem igazán tud nyugodtan aludni, ezért inkább éjszaka is a könyveket bújja.
Tudnunk kell, hogy azok tudják a legjobban teljesíteni a vizsgaidőszakot, akik a legjobban tudnak kontrollt gyakorolni maguk fölött, akik kitartóak, és az akaraterejük segítségével valóban szorgalmasak tudnak lenni. A nehéz időszak után kárpótolhatjuk az elnyomott szabadságvágyunkat, de ezt addig kordában kell tartanunk, amíg nem tettünk le minden vizsgát.
¬Paul J Rosch és Emmett Miller véleménye szerint az elsődleges probléma, ahogyan a stresszre reagálnak az emberek: ”Azt hiszem az első és legfontosabb dolog a stresszel kapcsolatban, hogy felismerje, többnyire nem az a probléma, amit az élet hoz, hanem az, ahogy reagál rá. Az pedig, hogy hogyan reagál a dolgokra, attól függ, hogy mennyire érti meg a különféle stresszhelyzeteket. A kínaiak a “vey-csi” szót használják a krízisre. A két jel közül az egyik önmagában azt jelöli: “veszély”, a másik azt: “esély”. Minden nehézséghez, amely életünk során ér, ezzel a szemlélettel kellene viszonyulnunk: esély arra, hogy legyőzzük a veszélyt. „
Versegi Adrienn