Idén tavasszal ismét színes programokkal vár minden érdeklődőt a budapesti Hungexpo Vásárközpont. A választék között szerepel a sebesség imádóinak kedvenc rendezvénye, melyet március végén rendeznek meg, ami nem más, mint az Autó-Motor-Tuning Show. Az elmúlt években tömegeket vonzó rendezvény idén négy pavilonba költözik be, és három napra a látogatók rész vehetnek az extrém és izgalmas programok sokaságában. A mostani kiállítás egyedülállósága abban rejlik, hogy egyszerre öt kiállítás lesz megtekinthető, mindössze egy jegy áráért, ami napi egy belépésre jogosítja majd fel tulajdonosát.

Aki kilátogat, rengeteg élménnyel gazdagodhat, hiszen nem csupán arról van szó, hogy a legnagyobb motorgyártó cégek bemutatják büszkeségeiket. Itt lehetőségünk van közelebbről megismerni a motorozást, mint sportágat, melyet a szakma nagyjai mutatnak be az érdeklődőknek. A bátrak felvillanthatják hozzáértésüket, ám nem csak elméletben bizonyíthatják tudásukat. A bátor jelentkezők akár ki is próbálhatnak egy-egy akadálypályát, valamint a laikusoknak is kedveznek, hiszen egy profi mögé felpattanva, szintén mehetnek egy kört a gyakorlópályákon. Akik kissé többre vágynak - hiszen a sima szlalom már unalmas – lehetőségük van különféle akrobatikai elemek elsajátítására, mint például az egykerekezés. Természetesen a nehezebb gyakorlatokat profik hajtják végre, bemutató keretein belül, ami után az érdeklődők beiratkozhatnak a gyakorlatok oktatásával foglalkozó iskolákba.

Idén is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők arra, hogy mindenkinek felhívják a figyelmét a biztonságos közlekedés szabályaira és fontosságára. Ahogy az előző évben is tapasztalhatták a látogatók, már a legfiatalabb generációt is próbálják a biztonságra tanítani. A módszer nem más, mint egy mini KRESZ pálya, ahol a gyerekeknek is meg kell állniuk a kicsi autóikkal a stop táblánál, és be kell tartaniuk a közlekedési szabályok mindegyikét.

Mivel nem csak a motorok szerelmeseinek kedveznek a szervezők, így a Motor Show mellett lehetőség lesz megnézni akár az Épített Autók és Motorok Találkozóját, a Tatto Expo-t vagy akár a Gymkhana országos bajnoki futamának első fordulóját is. A programok között szerepel például a tuning autó építése a helyszínen, magyar hot rod autóépítő bajnokság valamint a nemzetközi tuning-hifi-motor találkozó és verseny is.

A rendőr is motoros

Az idei újdonságok egyike közé sorolható a „Ki lesz az év legjobb motoros járőre?” verseny is. A döntő a C pavilonban felállított ügyességi pályán zajlik majd le, melynek résztvevői a területi futamok győztesei lesznek. A verseny szervezői lehetőséget adnak a vállalkozó kedvűeknek, hiszen a BRFK standjánál lehet jelentkezni mindenkinek, aki hajlandóságot érez a megmérettetésre. A jelentkezők közül tizenkét szerencsés összemérheti tudását a döntősökkel.

Nem csak kiállítás, vásár is

A Motor show nem csupán a motorokról szól. A motorozás veszélyes sportág, hobby. Mivel nagyon fontos a motor utasa, akár utasai számára a biztonság, így nem hiányozhatnak a vásárcsarnokból a különböző motoros felszerelések sem, melyek mind-mind elengedhetetlenek egy úthoz. A bukósisak és a megfelelő motoros ruházat beszerzése eléggé bonyodalmas, valamint ha rászánjuk magunkat egy ilyen beruházásra - melyet kénytelenek vagyunk megtenni, ha motorozni szeretnénk – igencsak borsos árat kell fizetnünk a biztonságunkért. Természetesen megéri, hiszen minőségi termékekről beszélünk, azt nem is említve, hogy akár az életünkről lehet szó. A kiállításra ezért is érdemes ellátogatni, hiszen a legnagyobb hazai motoros ruhákat és kiegészítőket forgalmazó cégek mind kivonulnak, hatalmas árukészlettel, és annál is nagyobb akciókkal várva az érdeklődőket.
Így hát több szempontból is érdekes az idei Autó-Motor-Tuning Show, mely március 30-től tárt kapukkal várja érdeklődőit.

Kapcsolódó linkek:

A Motorshow hivatalos oldala

A Motorshow facebook oldala

 

Oravecz Dóra