A SOPA-t január 26-án írta alá Tokióban Európa húsz tagállama, köztük Magyarország, Románia, Németország, Szlovákia és Hollandia is. Világszerte milliók és milliók fogtak össze, köztük állampolgárok, képviselők, különféle szervezetek és website tulajdonosok, hogy az internet szabályozás ellen fellépjenek.
 
Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a filmeket, zenéket és gyakorlatilag bármi szellemi terméknek minősülő dolgot ne használhasson bárki ingyenesen.Azokat az internetes oldalakat melyek linkeket helyeznek el a letöltésekhez, akár örökre is bezárhatják, ezért is van veszélyben a youtube, mert bármely felhasználó tehet egy linket egy filmletöltéshez, felhasználhatja más előadók zenéjét egy videójában.De a facebook sem kivétel hiszen más emberek képeit is belinkelhetik a felhasználók.

Az ACTA jelentése: Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, egy olyan nemzetközi szerződés, amelynek egyik célja a szellemi tulajdon nemzetközi védelme.  A másik  az internetszolgáltatókat jogi úton vonja felelősségre azért, amit a felhasználók csinálnak az interneten, ezáltal a szerzői jogok magán rendőrségévé és bíráivá válnak.Azonban a szellemi tulajdon fogalma sehol sincs megmagyarázva az ACTA-ban. Így amikor egy fájl az internetre kerül, az pontosan ugyanolyan mint az eredeti, nem egy utánzat, nincs ellopva, mivel az eredeti a helyén marad, az információ csak meg lett osztva, díjmentesen. A megállapodás lehetővé tesz egy felügyeletet a  kommunikációs csatornáink folyamatos ellenőrzéseivel így pedig mindenki felügyelet alá kerül kivétel nélkül.Ami azt jelenti, hogy az összes ötlet védett lesz, nem lehet majd újra felhasználni, feldolgozni és továbbfejleszteni sem.

A világhálóra való hatása: befizeted magad egy tanfolyamra, a megszerzett tudást átadod egy barátodnak, ezáltal mivel a barátod nem fizetett érte,a szerzői jogok által védett információ megosztásának gyanújával minden irányú hozzáférésed zárolják vagy pénzbírságot kapsz vagy legrosszabb esetben börtönbe kerülsz.
2012.január 18-án volt a legelső  SOPA ellenes világnap, amelyet csak úgy neveznek a „Blackout Day”, a website-ok saját magukat sötétítették el, helyi idő szerint reggel 8 órától este 8 óráig.

Elsötétült a Wikipedia is

„Több mint egy évtizeden át sok millió órás munkával építettük fel az emberiség történetének legnagyobb enciklopédiáját. Az amerikai kongresszus most egy olyan törvényt készít elő, ami halálos sebet ejthet a szabad és nyílt interneten. Hogy felhívjuk erre a figyelmet, a következő 24 órára elsötétítjük a Wikipedia oldalait” – ez az üzenet fogadta az oldalra látogatókat.
A törvény ellen tiltakozó támogatók között vannak olyan népszerű internetes oldalak, mint például a Google, a WordPress és a Tumblr. A mozgalomhoz csatlakozó oldalakat 10.000-re becsülik.
A történelem egyik legnagyobb internetes tiltakozása úgy tűnik sikerrel járt. A tervezet három republikánus beterjesztője is visszalépett és az ügy tárgyalását elhalasztották.

Magyarország és az ACTA

Magyarország  2012.január 26.án  több európa uniós tagállammal csatlakozott az ACTA-hoz vagyis a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodáshoz.Ám a hazai szellemi tulajdonvédő szervezet állítása szerint a konvenció miatt nem kell a törvényeken szigorítani és nem fogják lekapcsolni azokat a felhasználókat akik az internetről töltenek le zenéket,filmeket.

A megaupload vége

Az első felháborodást a világ egyik legnagyobb fájlmegosztójának, a Megaupload nevű oldalnak a bezáratása okozta. Alapítóit, Kim Dotcomot  és Mathias Ortmannt, illetve további két társukat letartóztatták.Az oldal tulajdonosait  azzal vádolják, hogy megszegték az internetes kalózkodást tiltó jogszabályokat.Az Anonymous hackercsoport is felszólalt, megfenyegette a hatóságokat a fájlmegosztó website bezárása miatt.
Hasonló sors vár a világ legnagyobb torrentoldalának a Pirate Bay-nek az alapítóira is a szerzői jogok megsértése miatt. A portálon nincs illegális tartalom, csak a fájlcserét segítő adatok, nem található meg maga a film, csupán a torrent fájlokat tárolják. A filmeket, zenéket, az oldalt használók osztják meg egymással a rendszeren keresztül.

Anonymous

Egy olyan hackerszervezet, akik megpróbálják leleplezni a nagy cégek kizsákmányolási technikáit és a kormányokkal kapcsolatos hazugságokat, és azt, hogy az ember ne legyen mindig, mindenhol szemmel tartva valamint, küzdenek az emberi jogokért, a szólásszabadságért. Úgy vélik az egész ACTA-nak a végeredménye  az internetcenzúra, a korlátozott szólásszabadság, a hálózat függetlenségének elvesztése a protokollok korlátozása által, teljes felügyelete az online tevékenységednek, a szabadság elvesztése, emberi jogok korlátozása lesz, és ennek megakadályozása érdekében csapnak le, akadályokat nem ismerve, gyakorlatilag bárhol. Kereszttűzben álltak már többek között az FBI-al is.A jelszavuk:  „Sokan vagyunk, napról-napra egyre többen vagyunk. Légiót alkotunk. Nem felejtünk, nem bocsátunk meg. Számolj velünk és számíts ránk!”

Magyar Krisztina