Manapság, ebben a rohanó világban nap mint nap saját magunk lehetünk tanúi a hihetetlen technikai fejlődésnek. Mindez igaz a Nikon fényképezőgépeire is, hiszen a cég az elmúlt hónapokban jó néhány újdonsággal „lepte meg” a márka szerelmeseit. Ugyanis a február 7-én bemutatásra került a D800, amely a maga kategóriájában korszakalkotónak számít.

A hivatalos sajtótájékoztatón Dirk Jasper - a Nikon Europe professzionális termékekért felelős menedzsere - a következőket mondta: „A Nikon D800 az igazi, FX szenzorral ellátott D-SLR: a benne rejlő számtalan lehetőség a jövő fénykép- és videókészítésének a kiindulási pontja. Az elsöprő, 36,3 megapixeles felbontás minden korábbinál nagyobb részletgazdagságot biztosít, az átfogó filmkészítési lehetőségek pedig rabul ejtik az összes filmkészítőt. Rendkívül izgatottan várjuk, hogy a D800-at miként fogadják majd azok, akik komolyan foglalkoznak az álló és mozgó képekkel való történetek mesélésével.”

 

Röviden a D800-ról:

A váz magnéziumötvözetből készült, amely rendkívül masszív és időjárásálló. A zár mechanizmust 200 000 kioldásra hitelesítette a gyártó. A D800 kijelzőt speciális bevonat védi, amely megakadályozza a legnagyobb igénybevétel mellett is a túlmelegedést, így bárki biztonságosan használhatja.

 

Technikai újítások/ jellemzők:

Talán a legszembetűnőbb újítások közé tartozik a 36,3 MP-es CMOS szenzor (7360 x 4912 pixel), amely FX formátumban biztosítja az eddig elérhető legnagyobb felbontást. Természetesen lehetőség nyílik arra is, hogy a fényképezőgépet DX formátumban használjuk, ahol 15,3 MP méretű képeket készíthetünk (4800 x 3200 pixel méretben). Sőt mi több a tükörreflexes masinát a gyártók úgy tervezték meg, hogy a lehető legkevesebb képzaj mellett is tiszta, szinte zajmentes képeket készíthessünk. Mindezt biztosítja számunkra az intelligens zajcsökkentő rendszer és a különböző érzékenységállítási lehetőségek, melyek a következők: az érzékenység standard tartománya ISO 100-6400 közé esik, de mindez kibővíthető lefelé ISO 50 és felfelé ISO 25600 értékekig. Ezenkívül a legrugalmasabb módban lehetséges többféle AF-mód együttes használata, mint a normál, kiterjesztett terület és arc-, illetve tárgykövetés is. Ha viszont tovább szeretnék fejleszteni a kreativitásunk és esetlegesen a filmezést is szívesen kipróbálnánk, akkor a D800 lesz a tökéletes választás számunkra, hiszen a gép erre is lehetőséget biztosít. A könnyű felépítésnek köszönhetően pedig egyaránt alkalmas stúdiófelvételek és külső helyszíneken való „forgatásra” is. A filmfelvételekhez többféle felbontás és gyorsaság közül választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet: Full HD (1920 x 1080) és HD képméretek közül (30/24 illetve 60 kép/mp) választhatunk. A B-frame tömörítési eljárással pedig lehetőségünk nyílik legfeljebb 29 perc 59 másodperces videoklipek felvételére H.264/MPEG-4 AVC formátumban. Professzionális használathoz pedig csatlakoztathatunk külső mikrofont és kijelzőt is. Plusz kiegészítők is helyet kaptak a gépvázon úgy mint, a beépített mikrofon és a fejhallgató aljzat, amelyek a még élményszerűbb videózást, mozgókép alkotást segítik.

 


A D800 jellemzői összefoglalva tehát a következők:

· alunínium váz (kisebb és könnyebb a D700-nál)

· 3,2”-os kijelző (921 000 képpontos felbontás)

· 36 megapixeles Full frame érzékelő 7360×4912 pixeles maximális felbontással

· 100%-os lefedettségű kereső

· Továbbfejlesztett AF rendszer 51 fókuszponttal

· Kettős kártya foglalat – CF + SD

· USB 3.0 adatátvitel

· ISO érzékenység: 100 – 6400, ISO LO @ 50 and ISO HI-2 @ 25 600

· 3” vagy annál nagyobb LCD kijelző

· Expeed 3 processzor

· Sorozatfelvétel: 4 kép/mp teljes felbontásban, 6 kép/mp DX formátumban

· Az eddigi legjobb minőségű Nikon Full HD videó: 1080p (30,25,24 fps), 720p (60,30,25,24 fps)

 

A készülékre sajnos azonban még pár hetet várnunk kell, előzetes információk szerint kis hazánkban csak március végétől kerül majd forgalomba.

Szerző: Dezse Anna

 


Kapcsolódó oldalak:

www.nikon.hu

www.mlzphoto.blog.hu

www.fototv.hu

http://hu.wikipedia.org/wiki/Nikon