A verseny gondolata azzal a nem titkolt céllal született meg, hogy a középiskolás diákok vállalkozás alapítás iránti érdeklődését felkeltse és a sikeres vállalkozásindításhoz szükséges ismereteit bővítse. Az egész napos program során a diákoknak egy vállalkozási ötletet kellett bemutatniuk, és üzleti terv segítségével a vállalkozás életképességét bizonyítaniuk.
A zsűri tagjai között a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára, Dr. Csath Magdolna közgazdász professzor mellett helyet foglalt Szekfü Tibor az RVA ügyvezető igazgatója, Macher Endréné a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója, Mózesné Komendó Gizella az MKB Bank fiókvezetője, Szekfű Tibor a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója és Grósz Ákos a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Fejér megyei alelnöke.
A vállalkozási esettanulmányi megmérettetést szervezők a kis- és középvállalkozások sikerében látják Magyarország gazdasági felemelkedését, ezért is tartják fontosnak, hogy már tizenéves korban megismerjék a diákok a vállalkozásindításhoz szükséges információkat.
A végeredmény:
1. helyezett: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Tengerészek csapata (Elek Viktória, Szabó Roland, Egri Blanka, Orosz Tamás és Thurzó Tamás)
2. helyezett: Kodolányi János Középiskola Unusual and Rich’s csapata (Burián András, Nemecz András, Bérces Lilla, Hodolits Máté, és Búza Ádám)
3. helyezett: Kodolányi János Középiskola Gazdálkodó csapata (Polgár Petra, Bencze Máté, Nagy Tamás, Fekete Tamara és Boldizsár Tamás)
Különdíjban részesült:
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Lakeconomics csapata (Varga Zsuzsa, Cseh Dorina, Nagy Dániel, Almádi Gábor, Szöllősi Kristóf)
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Helikopter csoportja (Bognár Fanni, Burka Bella, Koós Veronika, Barta Krisztián és Szabó Stefán)
Interjú a harmadik helyezett csapattal:
Interjú a második helyezett csapattal: