A mozi szerelmesei izgatottak lehetnek, hiszen hamarosan itthon is vetítik 2012 egyik legígéretesebb alkotását, a Suszter, Szabó, Baka, Kém című thrillert, melynek szereplőgárdájában olyan nevekkel találkozhatunk, mint Gary Oldman, Mark Strong, vagy az Oscar-díjas Colin Firth.
Ha brit titkosszolgálat, akkor James Bond. A sármos 007-es ügynök emblematikus figurája volt a szigetországi szervezetnek, legalábbis ez idáig mindenképpen. De most itt van Tomas Alfredson új filmje, mely vélhetően alapjaiban változtatja meg az ügynökségről kialakított képünket.
A svéd rendező már bizonyította rátermettségét, mikor 2008 egyik legjobb moziját, az Engedj be! című vámpír horrort megrendezte. Bár most nehezebb fába vágta a fejszéjét, hiszen John le Carré regényét már filmre vitték, igaz, nem egész estés film, hanem sorozat formájában.
A Suszter, Szabó, Baka, Kém külföldi fogadtatása azonban azt sugallja, a rendező ismét megütötte, sőt, át is ugrotta az általa felállított mércét. Elsőként az Egyesült Királyságban mutatták be még szeptemberben, ahol a toplista első helyén debütált, és hetekig tartotta is elsőségét.
A december 9-i, amerikai premier után a Király beszédéhez hasonló forgalmazási stratégiát alkalmaztak, azaz az első héten négy kópiával indították, amit aztán a kimagaslóan jó nézettségi eredmények miatt hétről-hétre emeltek. A negyedik héten már ötvenhét kópián játszották a Susztert, tizennéggyel többen, mint annak idején a Király beszédét.
Így szépen lassan az Oscar-díj egyik nagy várományosává növi ki magát a film több kategóriában is. A legnagyobb esélye talán Gary Oldmannek van, hogy alakításáért hazavigye a legjobb főszereplőnek járó szobrocskát, de a legjobb film kategóriában is esélyesnek számit az alkotás.
A BAFTA (British Academy Film Awards) idei úgynevezett hosszúlistáján összesen 16 jelölést zsebelt be, megelőzve így például a Harry Potter széria utolsó részét is.
Pokol Márton