Attila és Fanni is a finnországi kvalifikációs tornán harcolta ki magának az olimpiai részvételt a Skills Challenge versenyszámokban. Fiataljainknak különböző ügyességi feladatokat kell teljesíteniük, és az egyenes kieséses rendszerű selejtezőből nyolcan jutnak tovább a döntőbe, ahol a pontok gyűjtögetése után kerülnek kiosztásra az érmek. A 14 fős női és a 16 indulót számláló férfi – bár a kor alapján joggal írhatnánk fiú és lány csoportokat – mezőnyre ugyanazok az ügyességi feladványok várnak: lövés erősség és pontosság, félkör sprint előre, majd félkör sprint hátrafelé, passz pontosság, pillangó korcsolyázás, valamint szlalom korcsolyázás.
„A versenyszámokban nincs különösebb újdonság a finnországi selejtezőhöz képest, mindössze kicsit látványosabbak, közönségszórakoztatóbbak lesznek” – nyilatkozta Innsbruckból a MAC nevelésű Kovács Attila. „A riválisainkat ismerjük korábbról, meggyőződésem, hogy elsősorban fejben, és nem pedig a jégen dőlnek majd el a nagy kérdések.” Attilára az első körben vélhetően a japán Seiya Furukawa vagy a koreai Ji Hjun Cso vár.
A hölgyek mezőnyében Gasparics Fanni (Vasas SC/Budapest Sztárok SE) sem elsősorban az ellenfelek miatt aggódik, hanem inkább a pillangó korizás miatt, amellyel korábban meggyűlt a baja. „Szerencsére sokat fejlődtem ezen a téren, úgy érzem, hogy nagyot léptem előre. Folyamatosan edzettem, jó formában várom az olimpiát” – mosolygott a tromsői világbajnokság egyik legeredményesebb magyar hokisa.
És az esélyek? Ezekkel kapcsolatban mind Attila, mind Fanni óvatosan fogalmaz. Az egyértelmű cél: sikerrel venni a selejtezőt, bejutni a nyolcas döntőbe, ott pedig… „Mindenképpen szeretnék pontszerző helyen, tehát az első hatban végezni, de persze jó lenne éremmel a nyakamban hazatérni” – fedte fel nem is annyira titkos álmait Fanni, amihez hozzátehetjük: friss vébé győztesként az érem nyakba akasztása már rutinfeladatnak minősül a számára.
A selejtezők január 15-én kezdődnek, a fináléra pedig két nappal később kerül sor. A zárszót Attila fogalmazta meg tökéletesen: „Bízunk abban, hogy 17-én lesz kiért szorítaniuk az otthoniaknak”.
Tóth Bence