Az újítások és szabályok az előzés és ezzel az izgalmak fokozására szolgáltak volna, de sajnos ez idén pont a visszájára fordult.
Szeretném mondani, hogy ismét egy állati szezont zártunk. És, azt, hogy izgalmas és fordulatos volt, végig izzadva néztük a világ legjobb sofőrjeit, de sajnos nem mondhatom. Az unalom 1-2 megmozdulást leszámítva, az egész évadra jellemző volt. A Red Bull és Sebastian Vettel dominanciája, a guruló reklámtáblák közvetítése a kisebb csapatok akciói helyett, mind-mind hozzátette a magáét ahhoz, hogy élvezhetőség szempontjából egy viszonylag semmitmondó szezont tudhassunk magunkénak.
Tévedés ne essék, itt most nem az újdonsült kétszeres világbajnok és a bikák érdemeit szeretném kisebbíteni. Hihetetlen kitartás, csapatmunka, ész és tehetség kellett az idei eredményeikhez, a sorozatos rekorddöntésekhez valamint ahhoz, hogy egy pillanatra sem engedték ki a kezükből az irányítást. Mégis, a Forma-1 jelenlegi marketingje és a tv-közvetítések színvonala alapján, hiába volt ebben a szezonban a legtöbb előzés a statisztikák szerint, ebből szinte semmit sem láttunk.
Aki előz, láthatatlan.
Ne felejtsük el, hogy a Mercedes GP által készített statisztika szerint 18 futamon 1436 előzést hajtottak végre a pilóták. Ezek közül 804-et akcióban, a pályán követtek el. 441-et DRS nélkül, 363-at DRS-el. Ennek viszont csak elenyésző hányadát láttuk, mivel a tv-s közvetítések alkalmával inkább mutatták azt, hogy az első 3-4 pilóta körözget elől – jó esetben néhány előzési kísérletre azért náluk is futotta – mint azt, ahogy a középmezőny és a hátsó traktus küzd egymással. Gondoljunk Sebastien Buemire, aki a felmérések alapján, a legtöbbet előző pilóta volt. A svájci úriember manőverei közül hányat láttunk? Ha csak egy kicsit is törekednének arra, hogy kiszolgálják a nézői igényeket, már korábban is alkalmazhatták volna élesben a sisakkamerát, ami újabb pluszt nyújt.
„Kimi Jégember” rajongói közül néhányan biztosan megnézték egyik, esetleg mindkettő NASCAR-os versenyét, amin 2011-ben elindult. Ha pedig látták a futamokat, feltűnhetett, hogy Amerikában osztott képernyőn közvetítik a versenyeket, az autókon van mozgatható kamera, ráadásul a sorozat hivatalos honlapján – regisztráció után – még azt is ki lehet választani, hogy melyik pilóta rádióforgalmát szeretnénk hallgatni. Nem csak 1-1 mondatos bevágások vannak, ahogy azt a Száguldó Cirkuszban megszokhattuk. Apróságok ezek, de a 21. században már a királykategóriában is természetesnek kellene lennie. Talán érdemes lenne Jean Todt-ot és Bernie Ecclestone-t egyszer leültetni a tv elé és megnézetni velük egy NASCAR verseny közvetítését. Ha a kémkedés és a másolás már úgyis jelen van a Forma-1-ben, miért ne lehetne a nézőkért is tenni valamit?
Elmarad a téli álom.
Nem szabad elfeledkezni a pilótákról sem, akik a valaha volt legrövidebb téli szünet után, egész biztosan versenyre éhesen térnek vissza pihenőjükről. Néhány csapatnál még nem teljesen tiszta a jövő évi pilótapárosítás, pár hely még kiadó. Két nagy név van, akiknek visszatérése kérdéses.
Egyikük, a tavaly februárban súlyos rali balesetet szenvedett Robert Kubica, akiről még mindig nem tudni biztosan, hogy a sok gyógytorna, terápia, edzés és megannyi műtét után képes lesz-e még valaha Forma-1-es autót vezetni. Olyan magas szinten, mint a balesete előtt. A másik nagy név, nem más, mint a 32 éves Kimi Raikkönen, aki 2 év kihagyás után térne vissza a Száguldó Cirkuszba, legalábbis a pletykák szerint. Bár jelenleg úgy tűnik, hogy a Williamsszel sikertelenül zárultak a tárgyalások, míg a Renault-nál talán nincs is igazi esélye.
Ahogy azt már körülbelül egy hónapja tudhatjuk, az RTL Klub a válságra hivatkozva, komoly műsorstruktúra-átalakításba kezdett. Ebbe pedig a Forma-1 már nem fér bele. Minden valószínűség szerint a Száguldó Cirkusz közvetítése 10 év után visszakerül az M1-hez, bár ezt a csatorna még nem erősítette meg. Mindenesetre, ha akár csak annyi haszna is lesz a csatornaváltásnak, hogy nem kell tovább Czollner Gyula kommentárjait, aggodalmait és téves stratégiai következtetéseit elviselni, már megérte.
Kapcsolódó linkek:
F1 korlátok nélkül [1]
Kólásüveg efektus [2]
Völgyi Bálint