A pro-wrestling, vagy ahogyan sokan (tévesen) ismerik a pankráció nem egy új keletű dolog.
Egészen pontosan nem tudják megmondani az eredetét, de annyi biztos, hogy a vándorcirkuszokban elterjed látványos boksz és birkózó mérkőzésekből lett összegyúrva. Az évek során főként az amerikai kontinensen vált méltán híressé ez a produkció, és lett népük szerves része, ám az európai vonal is megmaradt, csak teljesen más alapokra helyezte azt.
A múlt morzsái
Időszámításunk előtt 3000 környékén már Babilonban és Egyiptomban is megjelent az úgynevezett „eltervezett kimenetelű” mérkőzések sokasága, melyek később felütötték fejüket Japánban és Kínában is. A pankráció szó a görög pankration szóból származik, mely tulajdonképpen a szabályok nélküli birkózást takarja. Később (1896) két külön ággá vált ez a műfaj és létrejött a ma jól ismert görög-római birkózás és a pro-wrestling.
A 19. században Amerika és Anglia voltak a vezető országai ennek a sportnak, amit akkoriban még szinte teljes homály lengett körül. A média és a résztvevők is megpróbálták eladni a küzdelmeket úgy, mint ha éles (shoot) mérkőzésekről lenne szó, ám látván, hogy a közönség fogékony a színházi elemekre, szinte kimondatlanul is beismerték, hogy itt bizony egy teljesen megszervezett eseményről van szó. Japánban a mai napig sportként kezelik (Puroresu), és szinte összehasonlíthatatlan az amerikai változatával, míg a Mexikóban hagyományként tisztelt Lucha-ban már megjelennek a teátrálisabb elemek.
Pro Wrestling NOAHA japán Puroresu már tényelegesen az emberi tűrőképesség határait feszegeti
AAAA maszk apáról fiúra száll MexikóbanMagyar színek
Hazánk mindig is híres volt kiváló birkózóiról és atlétáiról. A pro-wrestling egy olyan teljesítményt kíván, melyben egyaránt szükséges a küzdő technikai múlt, a színészet (testbeszéd) és az önkontroll. Boscik Zoltán, Czája, Wéber Árpád (El Toro Europeo) és még sorolhatnánk a neveket, akikről szinte semmit se tudunk, míg külföldön hatalmas hírnévnek örvendtek. Hazatérve látták, hogy nem ismerik el itthon azt a munkát, amiért ők egy életen át küzdöttek, így felhagytak a pro-wrestling űzésével, vagy végleg letelepedtek külföldön.

Wéber Árpád „Európa Bikája”
1942-2010
Amerikai színház
Az 1860-as években már javában szórakoztatták a katonákat az amatőr birkózók, ám az igazi áttörést az 1887-es hivatalos szervezet megalakulása hozta. Az American Catch-as-Catch Can Championship volt az első olyan promóció, melyből a későbbiekben létrejöttek a mai nagy cégek elődjei, mint pl az National Wrestling Alliance (az első bajnokok egyike Lou Thez volt, akinek nagyszülei Magyarországról származtak). Az iparág egyre csak nőtt, egyre többen támogatták, és egyre többen fektettek bele. A szteroidok, film gyártók, magazinok, tévéadók mind-mind szépen lassan átformálták a hajdani produkciót egy komplett szórakoztató ipari egységgé.
1979-ben a McMahon család átvette a vezetést a szervezetek közül és a csúcsig meg sem állt a World Wrestling Entertainment (akkoriban még WWF) névre hallgató promóciójával. A sok szoláriumozott, felszúrt sportoló ámulatba ejtette a közönséget a játékával. Hatalmas dobásokat, ugrásokat mutattak be, mely egy perc alatt elfeledtette a közönséggel, hogy az egész megrendezett. Az emberek letudták magukban, és nem foglalkoztatta őket többet, hiszen rájöttek, hogy tulajdonképpen egy folytatásos teleregénynek lettek a részesei, ahol a szereplők sokszor életük, és testi épségük kockáztatásával próbálják szórakoztatni a nagyérdeműt. A mai napig a WWE szervezet több pénzt forgat meg, mint az NFL a Nascar és az NBA együttvéve. Ez elgondolkodtató.

Hulk Hogan a WCW Nitro adásán
Pro-Wrestling a hazai jelenben
Magyarországon eddig, csak kisebb klubbok, és követték az eseményeket, ám 2010-ben megalakult hivatalosan is a Hungarian Championship Wrestling (akkoriban még HWE). Alapítói olyan tagokból állnak, akik már több tíz éve foglalkoznak az adott témával, és megjárták külföldöt is, hogy hazahozzák a tapasztalatokat és tovább adják azt az érdeklődőknek. A hazánkba ellátogatott külföldi birkózók sorjában viszik magukkal a hírt, hogy Magyarországon minőségi pro-wrestling kezdett el kialakulni, mely rohamosan növeli az ismeretségi köröket.
Egy gála lebonyolítása rengeteg háttérmunkával jár, mint lényegében minden szórakoztató, vagy nagyobb volumenű sport rendezvény. A havonta megrendezett eseményeken egyre több az érdeklődő, akik szépen lassan kezdik átvenni a ritmusát a pro-wrestling-nek és átérezni, hogy a közönség legalább olyan fontos szerepet játszik a produkcióban, mint a ringben küzdő birkózók.
Sokaknak az első gondolata, és megnyilvánulása a „megrendezett” és az „amerikai agymosás” témakörök között mozog, ám eddig szinte mindenkinek megváltozott a véleménye látván a magyar srácok kitartását és mérhetetlenül elszánt munkásságát, melyben a sport részét részesítik előnyben, és nem a színházét. Természetesen a történetmesélés az egyik legfontosabb eleme egy ilyen produkciónak, ám mit érne akár egy akció film is, ha azokat a kérdéseket feszegetnénk, hogy mi valós belőle és mi nem.
Icarus a Holland ellenfelét taglózza
Ben Dover egy köteg neoncsövet tör szét Michael Nuts-onA magyar pro-wrestling ötvözi szinte az összes stílust
Véres November 2A HCW következő gálája a Véres November 2 lesz (December 3), melyen a legkülönfélébb eszközöket (neoncsövek, asztalok, székek stb.) használhatják majd a résztvevők egymás ellen.
Kapcsolódó linkek:
A HCW hivatalos honlapja
Magyarország vezető Pro-Wrestling közössége
Kiss Benedek Áron





