A konferenciát 2011. november 3.-án nemzetközi szociális munka oktatási workshop előzte meg, amelyen a résztvevők betekintést nyerhettek a Kodolányi János Főiskola szociális munka szakos képzés kreatív képzési programjába: a médiaprogram a szociális munkában, olvasási hét a szociális munkában és ingyen ölelés témában.
Az elmúlt másfél év rendkívüli változásokat eredményezett a közigazgatás, az önkormányzatok a szociális szektor tevékenységében és lehetőségeiben. 2011 június 1.-től több feladat átkerült a kormányhivatalokhoz és január elseje után az állami szerepvállalás tovább növekszik- mondta el Dr. Balogh Ibolya, Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Értékmérője egy társadalomnak, hogy hogyan bánik a rászorultakkal- hangsúlyozta a főigazgató asszony. Ez a konferencia is azt a célt szolgálja, hogy előrelépés történjen az új rendszer kialakítása során, hiszen általánosságban elmondható, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedekben jelentős lemaradásba került a szociális szolgáltatás és képzés más, (nem csak nyugati) országokhoz képest. Ezek az átalakulások nem egyedülállóak Magyarország esetében, világszerte kibontakoztak azok az új modellek , amelyek a közigazgatás megújításával kapcsolatosak és a közszolgáltatások értékteremtő lehetőségeit erősítik.
A Kodolányi János Főiskolán 2002 óta folyik szociális munkás képzés, a tanszék nemzetközi trendeket figyelembe véve alakította ki oktatási módszertanát, ez a nemzetközi konferencia is azt a cél szolgálja, hogy mind a helyi tapasztalatokat, mind a szociális munka oktatásának módszereit megismertessék a konferencia résztvevői egymással- mondta el Hervainé Szabó Gyöngyvér CSc dr. habil., a Kodolányi János Főiskola fejlesztési és minőségirányítási rektorhelyettese, KJF Szociális Tanulmányok Tanszékvezetője , főiskolai tanár.
A mostani konferencia a változásokra reagálva fókuszál a kormányhivatalok szociális szolgáltató szerepkörére, a szolgáltató város modellre, a szociálpolitika és a szociális gondozás lengyelországi modelljére és az európai területi központú szociális szolgáltatások minőségi nézőpontjaira.
A magyar és idegen nyelven folyó szekciók témái a változatosság jegyében születtek meg: a szociális szolgáltatás tervezési és szervezési formái, abban a civil szervezetek szerepe, a regionális fejlesztés társadalmi hatásai a hátrányos térségekben, a nemzetközi migráció okozta problémák mellett az emberi erőforrás menedzsment kérdései a szociális intézményekben, a reflektív szociális képzési rendszer, az iskolai szociális munka és a szociális munka kutatásának oktatása központi kérdések. A konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény sorozat része.
Interjú: Dr. Hervainé Szabó Gyöngyvér:
Interjú: Dr.Balogh Ibolya:
Interjú: Dr. Dienesné Fluck Györgyi Székesfehérvár idősügyi tanácsnoka:
Interjú: Prof. Dr. Beszteri Béla a társrendező MTA szakbizottságának elnöke:





