Három éve egy japán esküvő szervezéssel foglalkozó cég (First Advantage) meglehetősen futurista elképzeléssel állt elő, miszerint mindössze 240 millió yen (kb 2m $) fejében a házasodni vágyó párok a világűrben,  mondhatnák ki a azt a bizonyos boldogító, és elég nagy súllyal bíró ’igen’-t.

 A ceremóniák technikai lebonyolításra az amerikai Rocketplanet Global céget kérték fel, ami egyébként a privát űrtúrák befutott szervezője a piacon. Az űrélményért kért viszonylag kedvező ár magában foglalja az utazásra való négy napos felkészítő tréninget, a meglehetősen egyedi fénykép-albumot, élő közvetítést a földön rekedt családtagoknak, valamint egy speciálisan űrre tervezett menyasszonyi ruhát. Kisebb negatívum, hogy a ceremóniát követően pár órán belül már a földön vannak a fiatalok, így a nászút örömeit már nem élvezhetik a nullgravitációs térben – noha feltehetően ezért a szolgáltatásért is lenne, aki vagyonokat fizetne.

 A pár mindössze három szerencsés vendéget vihet majd magával a túrára, vélhetően a két tanút, illetve a papot.  Az első ceremóniákat 2011-re ígérték a szervezők, és a cég szóvivője elmondta, a vállalkozó szellemű és tehetős jelentkezőket elsősorban Kínából és az arab államokból várják.

Határeset

 Mindezek ellenére, a súlytalan eskütétel a világ másik felén is talált lelkes fanatikusokat. Egy new york-i pár teljes súlytalanságban kelt egybe, noha még nem a világűrben, hanem a Föld légkörében, de elmondásuk szerint az élmény felejthetetlen volt.
 „Egész életemben erre vártam...a súlytalanság élményére”- mondta a vőlegény, Noah Fulmor, aki világéletében űrhajós szeretett volna lenni.  Ami a menyasszony értékelését illeti, ő egy kissé bizarrnak találta az érzést, de végül egyátalán nem bánta meg  a döntést : „Annyi unalmas esküvőn voltam már, hogy az enyémet másmilyennek terveztem...Noah mindenképpen az űrben szeretett volna esküdni, de mivel ez valószínűleg az elkövetkező 25 éveben nem lehetséges, ezért ajánlottam ezt a kompromisszumos megoldást.” mondta Erin Finnegan, a boldog feleség, a ceremóniát követően.

 Az esküvői repülőút egy órás volt, de ebből a súlytalanság csupán nyolc perc, amit a pilóta zuhanórepülésekkel ért el a célnak megfelelően átalakított Boing 727-200-as géppel a Föld légkörének határát súrolva.

 

 

 

A távolság sem számított

 Az első űrházasság azonban már jó néhány éves történet. 2003-ban egy orosz űrhajós, Jurij Malencsenko, a Nemzetközi Űrállomáson lebegve vette el szintén orosz menyasszonyát, a nála 14 évvel fiatalabb Ekaterina Dmitriev-et. A dolog apró szépsághibája csupán annyi volt, hogy az ifjú pár két tagja közt röpke 380ezer km távolság volt, mivel az ara a texasi Houston-ban maradt.

Földöntúli élmény

 Tehát az igazi űrházasság még várat magára, noha a japán cég fejlesztői bíznak a sikerben és az űrturizmus fellendülésében. Amennyiben megnő az érdeklődés, egy afféle békés hidegháború is kibontakozhat az űrhatalmak közt, persze csak a gazdag fogyasztók kegyeiért.  Ez a legádázabb küzdelem...

 Arra a kérdésre viszont, hogy lesz-e valódi űresküvő, olyan, hogy mindkét szerencsés fél a kozmoszban lebeg, az elkövetkező hónapok adhatnak választ. A project fejlesztői bizakodóak, de konkrét készülődésről még nem tudni.
 
 Egy dolog azonban biztos, az a pár, aki egy ilyen esküvő után szürkének érezné a hétköznapokat, gondolja végig az évfordulók adta lehetőségeket. Elvégre jövőre már űrhotel kering a föld körül...

Kapcsolódó link:

A lebonyolító cég hivatalos oldala nem csak házasulóknak.

 Bendi Balázs