h i r d e t é s e k :

p a r t n e r ü n k :


 

  • Fehérvári boszorkány

    Vannak emberek, akik rendszeresen havonta, félévente járnak jósoltatni Gizi nénihez. Régen a párkapcsolatok voltak középpontban, ma már a pénz, a karrier foglalkoztatja az embereket.
  • Lónyelven tanul a CIA

    Hogyan lehet pusztán gesztikulációból és arcjátékból felismerni azt, ha valaki a kihallgatás során hazudik? Ebben segít Monty Roberts lótréner a CIA-nak
  • Dr. Nagy Istvánt jelölik a polgári körök

    A polgármester-jelölt a választási programjáról szólva kiemelte, hogy „ipari kiszolgáló város” helyett „európai kultúrváros” koncepcióját szeretné kidolgozni Székesfehérvár számára.
  • Önkéntes segítőt kérhetnek a kisgyermekes családok

    Hiánypótló szolgáltatás bevezetésére vállalkozott az Otthon Segítünk Alapítvány. Az önkéntesek nem a család helyett, hanem velük együtt végzik majd a házimunkát.
  • Széleskörű fejlesztések, erősödő idegenforgalom

    Warvasovszky Tihamér legfontosabb feladatának a lakásproblémák enyhítését tartja. Ígérete szerint két éven belül robbanás várható a városi internetes kultúrában.
Tartalom átvétel